Általános pszichológia, 6. tétel, pszichológia távoktatás

Pölczman Ildikó által kidolgozva

Az érzékelés és az észlelés közötti különbségek

A körülöttünk lévő fizikai és társas világgal való nyílt dinamikus kapcsolat az alapja értelmi és érzelmi fejlődésünknek egyaránt. A környezet megismerése által alakítjuk, formáljuk a minket körülvevő világot, miközben mi magunk is alkalmazkodunk ehhez a világhoz. A megismerési (kognitív) folyamatok első lépcsőfoka a környezet ingereinek az érzékelése. Az ember nem csak a külvilág megismerésére törekszik, hanem önmaga belső világának a megismerésére is, melynek kiindulópontja szintén az, hogy felfogjuk, azaz érzékeljük testünk jelzéseit. Az érzékelést és az észlelést a pszichológia külön folyamatként vizsgálja (először Thomas Reid /1710-1796/ skót filozófus különítette el a két folyamatot, bár a két folyamat szorosan egymásra épül.

Az érzékelés alatt, az érzékszerveinkben található receptorok segítségével történő ingerek felvételét, és annak ingerületté, azaz elektromos impulzussá alakítását értjük.

Az észlelés azonban magasabb idegrendszeri folyamatokat feltételez, ugyanis e megismerési folyamat alatt az ingerület tudatosítását és annak integrálását értjük.

Az érzékelés (szenzáció) során a fizikai jelek az agy számára feldolgozható jellé alakulnak át, az észlelés (percepció) során ezekhez a mintázatokhoz rendeljük hozzá a környezet ingereit.  Az érzékelés és észlelés az információfeldolgozás két egymást követő  szintje.

Az észlelés tehát az emberi eleme működéséhez  kötött pszichológiai folyamat, amelynek biológiai alapja az érzékelés.

Érzékelés

• · az érzékelés a környezet ingereire adott idegi válasz, az információ regisztrálása
• · az érzékszervek(pszicho-fizikai ) rendszerek a környezetből fizikai, kémiai ingereket fognak fel receptoraikkal
• · az érzéklet az érzékszervből az agyhoz érkező idegi információ
• · állandó

Észlelés:

• · az észlelés az érzékszervi benyomások tárggyá, jelentéssé szerveződése
• · olyan pszichológiai folyamatok, minek útján szervezzük és jelentéssel ruházzuk fel az észleletet
• · az érzékszervek segítségével a környezeti információk élménnyé alakulnak
• · éréssel, tapasztalattal fejlődik

Az agyban külön lokalizációs és felismerési rendszer működik. Ami pl. fény+hang+szagingerek integrációjának hatására integrált élményt hoz létre (pl. elkészült a kávé). Az észlelés részben veridikus (valósághű) folyamatnak tekinthető. Ez azt jelenti, hogy az észlelés során a környezethez való alkalmazkodást a leglényegesebb, legfontosabb ingerek, események csaknem teljesen valósághű feldolgozása jellemzi.

Léteznek viszont feldolgozási torzítások. Ennek ellenére mindkét feldolgozási mód- a valósághű és a torzított is-jól szolgálja az alkalmazkodást.

Az észlelés az érzetek integrációja, egészleges szerveződés: tárgyakat látunk, illatot érzünk, dallamot hallunk stb. Az észlelés a tárgy jelenlétében zajlik.

Felismerjük a mintát. Tudjuk, hogy mi az amit látunk. Amikor a tárgyakat felismerjük, abban nemcsak a tárgynak van szerepe, hanem a további tapasztalatainknak is. Ezt különösen többértelmű  ingereknél szoktuk használni. Vannak olyan ingerek, amikor inkább a kontextus, a helyzet alapján döntünk, hogy mégis mit jelent számunkra, nem maga az inger alapján.

Tehát érzékeljük a különböző ingereket (pl. fény, hang stb.) és ezeket elektromos impulzus formájában az érző idegpályák a megfelelő agyi központokba szállítják, ahol tudatosulnak, vagyis például a fény inger egy pislákoló gyertyaként észleljük. Az emberek nemcsak gondolkodásukat, személyiségüket, viselkedésüket tekintve különböznek egymástól, hanem abban is hogyan észlelik a körülöttük lévő világot. Az érzékelés és észlelés, mint a megismerés alapja befolyásolja gondolkodásunkat, viselkedésünket, személyiségünk alakulását.

Az észlelés fogalma és funkciói

Az észlelés (percepció) az érzékszervi adatokra épülő kognitív tevékenység. Az észlelés azon pszichológiai folyamtok összessége, amelyek útján felismerjük, szervezzük, és jelentéssel ruházzuk fel a környezeti ingerekből érkező észleleteket. Az észlelésünket jelentősen befolyásolják előzetes tapasztalataink, ismereteink, pillanatnyi hangulatunk, szükségleteink, érdeklődésünk, valamint az adott kultúra, amelyben élünk. Az észlelésben nagyon fontos szerepe van a tanulásnak is.

Az észlelés funkciói: lokalizáció és felismerés

Lokalizáció

Az észlelésnek a tárgyak felismerése mellett, fontos feladata a tárgyak helyzetének meghatározása. A lokalizáció tehát a tárgyak helyzetének észlelését foglalja magába. Ez több tényezőből tevődik össze: a figura háttértől való elválasztása, a tárgyak csoportosítása, a távolság és mélység észlelése, és a mozgásészlelés.

Figura-háttér

Ha egy inger két vagy több elkülöníthető területet tartalmaz, az egyik részét általában figurának (előtérnek), a többi részét pedig háttérnek látjuk. A figurának látott terület tartalmazza a tárgyat, tömörebbnek látszik, mint a háttér és úgy, mintha az előtt lenne. A figura nem mindig egyértelmű, mint azt a 6-os számú ábra is mutatja. A Rubin-serleg példája azt illusztrálja, hogy bizonyos esetekben a háttér és a figura felcserélődhet. A figura-háttér jelensége nemcsak a vizuális ingerek esetén figyelhető meg, hanem a hang), az ízlelés és más érzékletek során is.

A háttérből kiemelkedő figurákat észlelésünk során különböző elvek szerint csoportosítjuk. A perceptuális organizáció elveit az alaklélektan képviselői írták le. Ezek a következők:

• Hasonlóság elve: az egymáshoz hasonló dolgokat egy csoportba észleljük.
• Közelség elve: az egymáshoz közelebb lévő tárgyakat észleljük egy csoportba
• Jó folytatás elve: azt a hajlamunkat fejezi ki, hogy az egy adott forma körvonalába esőaz

elemeket együvé csoportosítjuk

• · Zártság elve: egy adott alakzat hiányzó részeit (réseit) hajlamosak vagyunk kitölteni és egységes zárt formaként észlelni azokat

Felismerés

Az észlelés egy másik fontos funkciója a tárgyak felismerése. Egy tárgy felismerése annyit jelent, hogy hozzárendeljük egy kategóriához (pl: ez egy madár, ez egy rózsa stb). A felismerés teszi lehetővé, hogy a közvetlenül adott információn túllépjünk és a rejtett, közvetlenül nem észlelhető tulajdonságokra is következtessünk.

Marr a felismerésnek korai és kései szakaszát különbözteti meg. A korai szakaszban a tárgyak leírása olyan primitív vonásokkal történik, mint vonalak, élek, szögek, színek stb.

A vonásdetektor elképzelés a primitív vonások felismerésére ad magyarázatot. Ez egy fiziológiai (élettani) elképzelés, amely a formaészlelést az agyi neuronok működésére vezeti vissza. Hubel és Wiesel nevéhez kapcsolódik az elképzelés kísérleti igazolása. A vizuális kéregben (tarkó lebeny) specifikus neuronokat mutattak ki, amelyek kizárólag az ezekhez tartozó neuronokhoz tartozó retinaterületeken keltett ingerületre reagálnak. Háromféle un. Kérgi vonásdetektort különítettek el:

Egyszerű sejtek: meghatározott irányú és helyzetű egyenes vonal ingerre reagálnak

Komplex sejtek: az adott irányultságú élek mellett azok mozgására is aktivitásba kerülnek

Hiperkomplex sejtek: akkor kerülnek ingerületbe, ha mindezen túl az ingert jelentő vonal meghatározott méretű és/vagy a vonalak meghatározott szöget zárnak be.

Az elképzelés a mintafelismerés alapját képezi.

A kései szakasza a felismerésnek a tárgy primitív vonásokkal történő leírását összehasonlítja a különböző kategóriákba tartozó tárgyak vizuális emlékezetben őrzött alakleírásával, és kiválasztja a legjobban megfelelőt.

Minázatfelismerés

Különböző magyarázatok, elméletek születtek a mintázatfelismeréssel kapcsolatban, amelyek arra keresik a választ, hogy hogyan történik a különböző mintázatok felismerése.

Templátegyeztetés

Ezek a modellek abból az elképzelésből indulnak ki, hogy tapasztalataink révén a tárgyakról a memóriánkban a potenciálisan felismerhető mintázatokat megjelenítő legjobb prototípusokat vagy sablonokat, azaz templátokat tárolunk. A bonyolult tárgyak felismerése úgy zajlik, hogy az adott észleleti mintázatot összevetjük ezekkel

a templátokkal és kikeressük a legjobb illeszkedést. Ilyen folyamat például az élet más területén az ujjlenyomat-azonosítás.

Tulajdonságegyezetetés

Ennek az elképzelésnek az a lényege, hogy az észlelt mintázat tulajdonságait összevetjük a memóriában tárolt tulajdonságegyüttesekkel. E modellek szerint specifikus tulajdonságokkal rendelkező folyamatok vannak az agyban, amelyek bizonyos munkamegosztás szerint fogadják és elemzik az inger tulajdonságait.

A templátegyeztetés és a tulajdonságegyeztetés elmélete sem ad tökéletes választ a felismerésre, a teljes és objektív modell megtalálása még várat magára

Az érzékelés és az észlelés élettani (fiziológiai) háttere

Az érzékelés folyamata során az ingerek felvétele az érzékszervekben, a bőrben, az izmokban, izületekben, sejtmembránok felületén található receptorok, érzékelő sejtek segítségével történik. Minden receptor ill. érzékszerv rendelkezik egy neki megfelelő adekvát ingerrel (pl. a szem adekvát ingere a fény). A receptorokat különböző szempontok szerint csoportosíthatjuk. Aszerint, hogy az ingerforrás a szervezeten belül, vagy kívül helyezkedik el megkülönböztetünk külső (extero-) és belső receptorokat (interoceptorokat), az ingerforrás jellegét tekintve pedig, thermo-, kemo-, foto-, mechanoreceptorokat stb. A thermoreceptorok hő, a kemoreceptorok, kémiai ingerek, a fotoreceptorok fényingerk a mechanoreceptorok pedig nyomás ingereket érzékelik.

A receptoroktól az ingerületet az érző (szenzoros) idegpályák szállítják a központi idegrendszer megfelelő területeihez, ahol azok feldolgozásra kerülnek.

Az érzékelő apparátust analizátornak nevezzük, részei pedig a már említett receptorok, érző idegpályák és megfelelő agyi központok. Nézzük vázlatosan, milyen utat jár be a például a fényinger a látás esetében! A fény érzékszerve a szem. A szemben a retinán találhatók a fotoreceptorok (csapok és pálcikák), melyek érzékelik azt, majd a receptoroktól a látóidegeken keresztül jut el az ingerület a tarkó lebenybe, ahol feldolgozásra kerül.