Megosztás

Fejlődéslélektan, 9. tétel, pszichológia távoktatás

Kidolgozta Henter Gábor

9.tétel

A szociális konstruktivizmus: L.S.Vigotszkij

Piaget-tel korabeli,  L.S.Vigotszkij (1896-1934) orosz pszichológus, elhatárolja ez előbbitől magát, ami a kognitív fejlődésről kialakított elképzelését illeti. Míg Piaget a fejlődést, mint az egyén belső konstrukcióját a környezet tárgyaival való interakcióija alapján írja le, Vigotszkij a szociális interakciók szerepét emeli ki a fejlődésben. Az egyén kognitív konstrukciója a gyermek és a felnőtt interaktív kontextusában formálódik. A tanuló ismeretei és képességei éppen ennek a kooperációs együttműködésnek a nyomán alakul ki, amely egy “szakértőt” és egy “újoncot” feltételez. A tapasztaltabb személy biztosít egy olyan környezetet (munkakörnyezet), melynek alapján a tanuló műveleteket végez a jobb megértés céljából.

Vigotszkij koncepciójában a kognitív fejlődés egy állandó mozgásban lévő kettős, belső és külső fejlődés, a szociálistól az egyéni fele és nem fordítva. A gyermek képességei interindividuális szinten mutatkoznak meg, amikor a szociális környezet megteremti a gyermek irányítását (Bruner által leírt folyamat, ami a felnőtt és gyerek közötti segítő együttműködésről – szociális interakció – szól), majd ez után történik meg, mintegy interiorizáló folyamatként, az egyéni kontrollja a tevékenységnek. Minden felsőrendű pszichikus funkció kétszer jelenik meg a gyermek fejlődésében: először egy kollektív helyzetben egy felnőtt irányítása alatt (mint interpszichikus funkció) és csak másodsorban, mint individuális tevékenység, mint a gyermek egyéni gondolkodásának sajátja (mint intrapszichikus funkció). A legjobb példa ilyen tekintetben a nyelv. Ez a maximálisan lényeges szemiotikus eszköze a kognitív fejlődésnek, először mint kommunikációs eszköz jelenik meg a gyermek és a felnőtt (környezet) interakciójában, hogy később belső nyelvvé alakuljon.

A fejlődés Vigotszkij szerint egy szociális konstrukció, amely Piaget elméletéhez képest, egy fordított fejlődési irányt mutat. A pszichikus funkciók pszichoszociális fejlődésének tétele a tanulás és fejlődés kapcsolatának újrafogalmazását feltételezi. Piaget koncepciójában a tanulási képességek az egyén fejlettségi szintjétől függnek, azaz a kognitív fejlődés kondicionálja a tanulást. Vigotszkij egy fordított okozati kapcsolatot feltételez: „a tanulás átalakulhat fejlődéssé; a fejlődés folyamatai nem egyeznek a tanuláséival, de követi az előbbit, megalkotva az úgynevezett “legközelebbi fejlődési zónát”. Kinyilvánítva, hogy a tanulás a fejlődés feltétele, az orosz pszichológus egy fontos dologra hívja fel a figyelmet: egy gyermek tanulási képességeit nem szabad összetéveszteni a kognitív fejlettségi szintjével. Mindig létezni fog egy “potenciális fejlődési tér”, amelyben az egyéni képességek meghaladhatók, ha néhány feltételt biztosítunk. Az utánzásnak köszönhetően, egy felnőtt által irányított kollektív tevékenységben, a gyermek képes lesz nagyobb teljesítményre, mint amilyenre önállóan képes lenne.

Ez a szociális interakcióban megmutatkozó tanulási potenciál Vigotszkij elméletének leglényegesebb koncepciója, a legközelebbi fejlődési zóna.  A legközelebbi fejlődési zóna képviseli a gyermek aktuális fejlődési szintje és a potenciális fejlődési szint közötti távolságot. Röviden “amit a gyermek ma képes elvégezni a felnőttek segítségével, arra holnap egyedül is képes lesz.” A legközelebbi fejlődési zóna segít nekünk megismerni a gyermek elkövetkező lépéseit, fejlődésének dinamikáját, figyelembe véve nemcsak az addig elért képességeket, hanem a folyamatban lévőket is. Vigotszkij számára a tanulás megelőzi a fejlődést, míg a legközelebbi fejlődési zóna biztosítja a köztük lévő kapcsolatot.

Vigotszkij tétele a gyermek és felnőtt szociális interakcióinak szerepéről az egyén kognitív konstrukciójára vonatkozóan az iskolai oktatás szempontjából lényeges. A pedagógusnak nem kell megvárni, hogy a tanuló teljesen önállón fejlessze ki mentális képességeit, még ha ez ugyanakkor egy lényeges tapasztalat. A tanár lényeges közege a fejlődésnek, abban az esetben, ha mediál a gyermek  és tárgyak között,

Vezetve, tervezve, tökéletesítve a gyermek tevékenységét. A pedagógus beavatkozása a tanuló tanulási tevékenységében lényeges. Mégis, ez a beavatkozás a legközelebbi fejlődési zóna és a gyermek fejlettségi szintjének figyelembevételével kell történjen.

Az orosz pszichológus elmélete kiemeli a legközelebbi fejlődési zóna tudatosításának fontosságát a tanító által, másképpen azon fejlődési lehetőségek előrelátását, amelyre képes a tanuló, hogy biztosítani tudja a leghatékonyabb képzés feltételeit. Piagettel ellentétben, Vigotszkij nem véli, hogy a gyermeknek “alkalmasnak” kell lennie mielőtt bármit újat megtanul. Kijelenti, hogy a felnőtteknek biztosítaniuk kell a gyermekek számára olyan tevékenységeket, amelyek a gyermek adott fejlettségi szintjén felülmutatnak, hogy ösztönözze, anélkül, hogy összezavarná vagy elcsüggesztené a gyereket. Ez azt jelenti, hogy a felnőtteknek biztosítani kell olyan tapasztalatokat, amelyek a legközelebbi fejlődési zónába esnek, ilyen módon a gyermek olyan dolgot is elsajátít, amire egyedül nem képes.  Hasonlóképpen Vigotszij kiemeli a nyelv, mind a pszichikus tevékenységek szemiotikus mediátorának, szerepét. A nyelven keresztül az egyén képes megszervezni percepcióit, és gondolkodási folyamatait. Ezért az iskolában a gyermeknek nemcsak a hallgatásra, megfigyelésre és tevékenységre alkalmas feltételeket kell biztosítani, hanem a pedagógusokkal és társakkal való kommunikációs interakciókat is.